Ez az írás a gyógyítók patrónusával, Szent Lukáccsal foglalkozik. Mellette Szent Kozma és Damján is védőszentjei az orvosoknak, a sebészeknek és gyógyszerészeknek, én mégis a négy evangelista egyikét szeretném bemutatni nektek, különös tekintettel attribútumára. Dióhéjban életéről: a keresztény hagyomány szerint a harmadik evangélium és ’Az apostolok cselekedetei’ című kanonikus könyv írója. Szíriában született, életéről azonban csak keveset tudunk, feltételezhetően eredeti foglalkozása orvos volt. A hagyomány szerint kedvelte a szónoklatot, képfaragást és a festészetet. Rómában és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, melyet Lukács festett. Éppen ezért a középkorban a festők védőszentjükül választották, sok helyen a piktorok és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték. Közéjük tartozhattak a fafaragók, az aranyverők és az ötvösök is, de Delftben például a fajanszfestők és gyárosok szintén ennek a céhnek a tagjai…
Tovább