Hopp, ott egy legyecske az orcádon…

Mouche-nak, azaz légynek hívják azokat a kozmetikai dekorációkat -tulajdonképpen műpöttyöket – melyekkel természetes anyajegyek híján, nők ezrei díszítették arcukat a rokokó korában. Ezek az apró tapaszok általában fekete (ritkán piros) selyemből vagy bársonyból készültek, melyeket aztán ragasztóval rögzítettek a megfelelő helyre. Nemcsak kör alakúak léteztek, előszeretettel használtak csillag, szív, és hold formájúakat is. A mouche-készletre azonban vigyázni kellett, mert könnyen elkallódtak a miniatür szépségpöttyök, ezért speciális dobozkában, ún. flastromtartóban tartották őket. Ezek anyaga lehetett: porcelán, ezüst, zománc, elefántcsont, melyeket aztán gyöngyház, vagy aranyberakással tovább díszítettek. Létezett több rekeszes, kompakt tároló is, melyben külön helye volt a púdernek, ecsetnek és a tapaszoknak. A flastromdivat kezdetben egyetlen darab felragasztásával indult, de ahogy az már lenni szokott, idővel túlzásba vitték. Hamarosan kialakult a…

Tovább

Benvenuto Cellini, a reneszánsz géniusz

Óriási hírnevéről saját maga gondoskodott egy könyvvel, „Benvenuto Cellini mester élete, amiképpen ő maga megírta Firenzében”, melyet később Goethe fordított le. Kalandos, szenvedélyes életét erős öntetszelgő túlzásokkal ábrázoló önéletrajza a kor érdekes emberi dokumentuma. Érdekből, sértettségből, vagy dühből gyilkosságoktól sem riadt vissza. Élete során többször bebörtönözték, többek között az Angyalvárba is. Rengeteg verekedés, botrány és emberölés fűződik a nevéhez. Ennek ellenére VII. Kelemen pápa több megbízást adott neki. I. Ferenc, francia király megrendelésére pedig elkészíti a híres sótartót/Saliera (ma KHM, Bécs), melyért cserébe a király Petit-Nesle várát adományozta a művésznek. Másik fő munkájaként a firenzei Perszeusz bronz szobrot tartják számon (Loggia dei Lanzi). Érdekesség, hogy Cellini saját önarcképét is elhelyezte a szobor tarkóján. Ebben a korban az ékszerek és ötvöstárgyak…

Tovább

Cloisonné kovscs

  Elképzelhető, hogy ebből két fogalom nem ismerős számotokra: a cloisonné és a kovscs:-) Nézzük meg miről is van szó! Kezdjük a díszítőeljárással, mely a cloisonné (francia szó: rekeszt jelent), más néven rekeszzománc nevet viseli. Ez egy olyan technika, melynek során a fémtárgy/ékszer felületére fémszalagokat, ill. huzalokat forrasztanak, majd az így kijelölt kontúrok közeit zománcanyaggal (vizes üvegporral) töltik ki. A kovscs pedig nem más, mint az oroszok tradícionális ivóedénye. Hasonlóan a mi csanakunkhoz egy füle van, de a kovscs mindig ovál (leginkább csónakra emlékeztető) formájú. Eredetileg medovukát ittak belőle, ami egy fermentált méz alapú alkoholos ital. A 14. században jelenik meg ez az edény, akkor még faragott fa az anyaga, a 19. századtól azonban már nemesfémből készül és különböző díszítőeljárásokat…

Tovább

Nagy Péter Imperiál Tojás

A Nagy Péter tojást 1903-ban készítette Peter Carl Fabergé, II. Miklós cár rendelésére, aki feleségének, Alexandra Fjodorovnának ajándékozta. Az ún. „revival” neorokokó stílusú tojás Szentpétervár alapításának 200. évfordulóját volt hivatott szimbolizálni. Készítése során felhasznált anyagok: sárga-, vörös és zöldarany (trois couleurs), platina, rózsa csiszolású gyémántok, rubinok, zománc, valamint elefántcsont alapra festett akvarellek, melyeket hegyikristály takar. A tojáson található négy miniatür -B. Byalz munkái- közül 2 portré ábrázolás (Nagy Péteré és II. Miklósé), a másik kettőn tájképek szerepelnek. A veduták Szentpétervár átalakulását mutatják be, hiszen az egyiken az 1703-as állapotot (Néva mocsarán alapították a várost), a másikon pedig már a Téli Palotát láthatjuk 1903-ban. A festmények körül elhelyezett zománcszalagok történelmi feliratokat rejtenek. A tojás alján a gyémántos koronával díszített kétfejű cári…

Tovább

Cellini világhírű sótartója

Szeretném nektek bemutatni minden idők egyik legnagyobb ötvösét -aki mellesleg kiváló szobrászművész is- Benvenuto Cellinit (1500-71), méghozzá egy műalkotásán keresztül. Előtte még annyit, hogy Cellini korának egyik polihisztora volt, édesapja zenei pályát jelölt ki számára (mert ezen a területen is tehetségesnek bizonyult), de ő végül a képző-és iparművészetek mellett döntött. Hátrahagyta az utókornak Trattato dell’ oreficeria (értekezés az ötvösségről) c. munkáját, ezen kívül izgalmas önéletrajzát (Goethe fordította le), melyből már nem csak szakmai vonatkozásban nyerünk betekintést a kor sajátosságaiba, hanem szinte szó szerint belecsöppenünk a reneszánsz és humanizmus világába. Maga az ötvösfejedelem egy rendkívül vérbő, szenvedélyes figura volt, aki még a gyilkosságtól sem riadt vissza (sőt, érdekből, sértettségből, vagy dühből többször is elkövetett….) És akkor a világhírű „Saliera”-ról… I. Ferenc…

Tovább