Szebb a páva, mint a pulyka….

Mondhatjuk, hogy az attól függ… Mert, ha a karácsonyi vacsoráról van szó, akkor inkább a pulykát preferálom, de ha mondjuk arról, hogy a blézeremre melyiket tűzném ki szívesebben, hát nem sokat haboznék a válasszal. 🙂

A páva Indiából származik, az isteni kegyelem, szépség és megújulás szimbóluma,
a Nap jelképe. Ókori kereskedők közvetítésével került át Európába, a görögöknél a halhatatlanság egyik szimbóluma volt (hiszen farktollai a csillagos égre emlékeztetnek, húsáról pedig azt tartották, hogy nem romlik meg).
A középkor óta a bűnöket, főként a gőgöt és hiúságot jelképezi.

Kezünkben a választás, hogy az ókori, vagy inkább a középkori ideákkal azonosulunk.
Ha lehet, akkor én inkább az előbbit választanám, és mondanék pár szót erről a lenyűgöző pávás brossról.

Nos, keletkezése a Belle Époque-ra (szép korszak) tehető, mely nagyjából 1890-től az 1910-es évek elejéig tartott. Edwardiánus ékszer ez a javából!
Maga a corpus és a foglalat arany és ezüst kombinációja (erre a korra még jellemző a két nemesfém egy ékszeren történő egyidejű alkalmazása, egészen a platina megjelenéséig).

A gyémántok ezüst alapon, pavé foglalással vannak rögzítve. Sic! Pavé és nem páva 🙂 !
Ennek a foglalásnak az a lényege, hogy több apró kerek követ sorosan egymás mellé helyeznek és golyócska formára kialakított fémtüskével rögzítik őket, ezzel kellemes, lágy megjelenést biztosítva nekik.
A színes kövek (smaragd, rubin, zafír) négykarmos arany foglalattal rendelkeznek, mely hátul nyitott, így gyönyörűen átáramolhat rajtuk a fény.
A gyémántok rózsa csiszolásúak, a színes kövek pedig régi párna csiszolásúak.
Maga a páva miniatür, kézi vésett alapon ragyogó, élénk koloritású zománccal rendelkezik.
Valljuk be a századfordulón azért voltak egy páran, akik értették a zománckészítés csínyját-bínyját. Hogy messzire ne menjünk, volt nekünk egy Tarjáni-Huber Oszkárunk és egy Hibján Samunk…

Lenyűgöző munka, nagyon jó példa arra, hogy a színes drágakövek és a transzlucens zománc milyen remekül erősítik egymást. Arról nem beszélve, milyen lehet, ha a ragyogásba beszállnak a gyémántocskák is. 🙂

 

Szerző: Alt Andrea, Ékszerről mindent

  1. 09. 28.