Ha Art Nouveau, akkor René Lalique

Engedtessék meg, hogy rögtön exkuzálással kezdjem ezt az írást, de mérhetetlenül elfogult vagyok R. Lalique-kal kapcsolatban… Személy szerint, a legnagyobb Art Nouveau ékszerésznek tartom. Mind tervezés és kivitelezés, mind anyaghasználat területén géniuszi kreativitás és precizitás jellemzi munkáit.

1860-ban születetett a franciaországi Ay-ban, mely egy szőlőültetvényekkel borított kis falu (olyan jól ismert pezsgőmárkák otthona, mint a Veuve-Clicquot, és a Moët et Chandon). Véleményem szerint ez a nyugodt környezet, a lokális flóra –és fauna szeretete, -ismerete meghatározó lesz későbbi munkásságában.

                       

16 éves korától két évig élt Párizsban, ahol a híres-neves Louis Aucocq ékszerész tanonca volt, majd Londonban a Sydenham Art College növendéke lett. Ezutánvisszatért a francia fővárosba, ahol ékszereket, tapétákat, szövet- és legyezőmintákat tervezett. 1882-ben metszetkészítést és szobrászatot tanult; 1885-ben az édesanyjától kapott pénzből műtermet vásárolt, és önálló munkába kezdett. Nem kizárólag ékszereket (függőket, karpereceket, brossokat) tervezett, hanem használati, illetve dísztárgyakat is: edényeket, tálakat, világítótesteket stb. Kedvenc motívumai: növények, dekoratívan megjelenített emberalakok és különféle mitológiai lények. Viaszveszejtéses eljárással öntött üvegflakonjai közül néhányat csaknem az ezredfordulóig gyártottak.

1894-ben néhány színpadi ékszert tervezett a kor üdvöskéje, Sarah Bernhardt számára.

Az 1900-as kiállításon japán művészeti hatást keltő ékszereivel tűnt fel. 1910-től kísérletezett öntött üveggel, ami idővel fő anyaga lett.

1921-től egy elzászi üveggyár vezetője, az 1925-ös kiállításon (Exposition internationale des Arts décoratifs et industriels modernes) szép fényhatású üveg díszkutakat állított ki. Innentől csak üveggel dolgozik, szakít a hagyományos ötvösművészeti eljárásokkal.

A budapesti Iparművészeti Múzeumban is megtalálható néhány munkája, többek között ez a csodálatos komlós nyakék (choker), mely jól reprezentálja, hogy amikor csak tehette üveget épített be ékszereibe, illetve kiválóan értett a bonyolult plique-a-jour (azsúrzománc) technikához is.

 

Szerző: Alt Andrea, Ékszerről mindent

2021.07.01.