ELŐADÁS Bőrtűtől bouquet-ig

Bőrtűtől bouquet-ig, avagy ékszerek a XV. századtól a XVIII. század közepéig (reneszánsz, manierizmus, barokk, rokokó). Ez a 4 órás képzés, mint az a címéből is kiderül négy stíluson keresztül mutatja be 350 év ékszereit… Rögtön újjászületéssel kezdünk (reneszánsz=újjászületés) és valóban rengeteg féle, fajta ékszer kapott új köntöst ebben a korban. Gondoskodtak erről a kor géniuszai és polihisztorai, akik körében az ötvösségben való jártasság olyan természetes volt, mint most lenyomni egy billentyűt a számítógépen. Ezen a kurzuson lesz lehetőség egy picit a kulisszák mögé is kukkantani, megízlelni a reneszánsz életérzést. Az éra egyik zsenijének, az ötvös-szobrász Benvenuto Cellini életén és munkásságán keresztül ugyanis betekinthetünk abba az intrikákkal terhes, veszedelmes világba, mely megalkotott nekünk olyan, azóta elfeledett ékszereket, mint pl. méreggyűrűk, ikergyűrűk,…

Tovább

ELŐADÁS A diadém diadala

A diadém diadala, és más ékszerek története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig (klasszicizmus, empire, biedermeier, viktoriánus korszak és historizmus)Ez a 4 órás képzés a fent említett stílusok ékszereivel foglalkozik…. Azzal a korral kezdünk, amikor a nők „a la Victime, azaz áldozat módjára hordták hajukat és legkedveltebb ékszerük a bokalánc volt (ókori rabszolgaság szimbóluma). De vajon mire volt ez jó? Annyit elárulok, hogy az idea a francia forradalomhoz köthető… Innen pedig már csak egy ugrás az empire és Napóleon. Ha hiszed, ha nem ennek az apró termetű embernek nagyon sokat köszönhetünk az ékszerdivat alakulása terén. Persze ebben hangsúlyos szerepe volt első feleségének, Josephine-nek is. Ritka egy pompakedvelő asszony hírében állt…Megannyi új ékszerfajta és technikai újítás jellemzi ezt az…

Tovább

WORKSHOP Gyémánt ( 3 órás és 8 órás foglalkozások)

  ‘BETEKINTÉS A GYÉMÁNTOK VILÁGÁBA’ – Ismerd meg egy 3 órás workshop keretén belül a gyémántok világát! Elméleti résszel indulunk, ahol sok érdekességet megtudhatsz a legáhítottabb drágakőről (keletkezése, tulajdonságai, jellemzői, osztályozása…). Arról is szót ejtünk hogyan hamisítják őket és milyen gyémánt utánzatok léteznek. Mindezek után jön a gyakorlati rész, ahol ténylegesen megvizsgáljuk a gyémántokat. Lupét (10x-es ékszernagyítót) és kézi mikroszkópot használunk, melyek segítségével megismerjük a kő belső szerkezetét, valamint alaposabban szemügyre tudjuk venni csiszolásukat. A 3 órás workshop tematikája:  Elméleti rész:– Hogyan keletkeznek a gyémántok?– Mik a legjellemzőbb tulajdonságaik?– Merre találhatók lelőhelyeik?– Milyen szempontok szerint osztályozzák és minősítik őket?– Csiszolási formák– Hamisítási módszerek Gyakorlati rész:​- Gyémánt vizsgálat lupéval és kézi mikroszkóppal Időpont: 2024. augusztus 28. 18:00 – 21:00 Jelentkezési határidő: 2024….

Tovább