Talán emlékeztek a régi Tolnay Klári filmre, melynek felidéztem a címét. Főszereplőnk ebben úgy szerez állást, hogy valaki másnak adja ki magát, ám az eredeti ajánlólevél a „bogaras” hölgynek lett kiállítva…
Essen hát pár szó a bogarakról, természetesen az ékszerek vonatkozásában.
Történetük egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, hiszen ott találjuk az első bogaras ékszereket. Talán nem meglepő, szkarabeusz bogarakat ábrázolnak ezek az emlékek.
Forrás: Pinterest
A szkarabeuszt ma inkább ganajtúróként, vagy galacsinhajtóként emlegetjük. Mivel ez a bogár petéit a földbe rejti, ezért az egyiptomiak azt hitték, hogy a földből már maga a bogár nő ki. Így az önmagából való keletkezés szimbólumává vált, tágabb értelemben a felkelő Nap jelképévé, hiszen a Nap is minden reggel újjászületik. Ezért is hívják a szkarabuszt az egyiptomiak hepernek, azaz hajnali Napnak. Az etruszkok és a görögök is szívesen alkalmazták a szkarabeuszt díszítő motívumként, de náluk már a szakrális jelleg elhalványodott. Leginkább vésett gemmáikon találkozhatunk vele. A főníciaiak pedig már csak pusztán üzletet láttak benne, és egyiptomi amulettek másolataival kereskedtek. (Könnyen megtehették, hajós népként távoli földekre eljutottak, és a mai napig tudjuk: messziről jött ember azt mond, amit akar…). A szkarabeusz, a napóleoni időkben fogja újra reneszánszát élni, hiszen az egyiptomi hadjárattal (1798- 1801.) rengeteg motívum (pl. szfinx, piramis, papirusz virág, stb.) kerül Európába.
Ezután a historizmus nagy ötvösei nyúlnak vissza még egyszer bogarunkért, majd az Art Deco aranyművesei tapsolják vissza, az 1920-as években. (Egyértelműen annak a hatása, hogy Howard Carter 1922-ben felfedte Tutanhamon sírját).
De maradjunk még egy hangyányit az ókornál, hiszen a minószi civilizáció is hagyott ránk bogaras ékszert. Na jó, nem bogarast, rovarost:-)( Emlékszem általános iskolában meddig ismételtették velünk a „Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar” mantrát… Úgy látszik, ért valamit:-))
Egy csodálatos függő maradt meg ebből a korból (Kr. e. 1800.): veszekedő darazsak néven ismerhetjük. Kiváló ötvösmunka, mely bizonyítja az ókori krétai mesterek sokoldalúságát, magasszintű technikai ismereteit (különösen a granulációk alkalmazásától válik naggyá az egyébként parányi tárgy).
Forrás: Pinterest
Ezután rettentően hosszú időn keresztül mellőzik a bogarakat az ékszerek világában, majd csak a XIX. században, annak is a 2. felében jelennek meg újra. A viktoriánus ékszerek között ugyan már szép számmal találunk lepkéket, méheket, legyecskéket, de 6 lábú szárnyas barátainknak várni kell az Art Nouveau-ra, hogy végre teljes pompájukban tündököljenek egy-egy blúzon, hajtókán, vagy éppen a dekoltázs fölött őrködve.
Hogy miért kellett a századfordulóig várniuk? Ez az a stílus, melynek formavilágába tökéletesen beleillik a kecses, légies megjelenés. És ugyan mi lehetne egy pillangónál, vagy szitakötőnél légiesebb… Térhódításuknál közrejátszik egy technikai újítás is, nevezetes a plique a jour (azsúrzománc) megjelenése. Ennek a zománcnak az a tulajdonsága, hogy ha fény felé fordítjuk, azt átereszti (hiszen nincs hordozófelület) ezáltal a rovar szárnya, valóban olyan, mint az élő „modellé”.
René Lalique (1860-1945)
Népszerűségükhöz közrejátszik továbbá, hogy nagy mennyiségben kerülnek Európába japán fametszetek és akvarellek, melyek kivétel nélkül természeti elemeket, flórát és faunát ábrázolnak. Ebből természetesen nem maradnak ki a rovarok sem, inspirálva ezzel az európai aranyműveseket, ékszerészeket.
Watanebe Shotei (1851-1918): Sáska és Hold
Nos, ha entomológusok nem is lettünk ezután az áttekintés után, remélem hasznosnak tartottátok ezt a pár gondolatot!
Szerző: Alt Andrea, Ékszerről mindent
2019. 12. 12.