ELŐADÁS Bőrtűtől bouquet-ig

Bőrtűtől bouquet-ig, avagy ékszerek a XV. századtól a XVIII. század közepéig (reneszánsz, manierizmus, barokk, rokokó). Ez a 4 órás képzés, mint az a címéből is kiderül négy stíluson keresztül mutatja be 350 év ékszereit…






Rögtön újjászületéssel kezdünk (reneszánsz=újjászületés) és valóban rengeteg féle, fajta ékszer kapott új köntöst ebben a korban. Gondoskodtak erről a kor géniuszai és polihisztorai, akik körében az ötvösségben való jártasság olyan természetes volt, mint most lenyomni egy billenytűt a számítógépen.

Ezen a kurzuson lesz lehetőség egy picit a kulisszák mögé is kukkantani, megízlelni a reneszánsz életérzést. Az éra egyik zsenijének, az ötvös-szobrász Benvenuto Cellini életén és munkásságán keresztül ugyanis betekinthetünk abba az intrikákkal terhes, veszedelmes világba, mely megalkotott nekünk olyan, azóta elfeledett ékszereket, mint pl. méreggyűrűk, ikergyűrűk, feronnierek, stb.

Összehasonlítjuk az itáliai reneszánszt francia, spanyol és angol változatával (különös tekintettel VIII. Henrik és lánya, I. Erzsébet ékszerdivatra gyakorolt hatásával).  Megfigyeljük, hogy az érett reneszánsz miként hajlik manierizmusba, milyen külső (politikai, gazdasági) tényezők játszottak ebben szerepet, majd egyszerűen csak élvezzük ezt a különc, bohém,                                      nemritkán meghökkentő tárgyi kultúrát.       

Belesünk egy wunderkammerbe, megtudhatod hogyan lehet egyetlen meggymagra 150 emberi fejet faragni (és főleg miért…?), hogyan válik ritka műkinccsé a bezoárkecske gyomortartalma, mi mindenre jó a strucctojás, na és a lábasfejűek házából készült alkotások sem maradnak ki…


A barokk és rokokó korban is keletkeztek természetesen újdonságok az ékszerpiac számára.
Mivel az ékszerek soha addig nem látott népszerűségnek örvendtek, óhatatlanul megjelentek a hamisítványok is. Ebben az időben rukkolnak elő az egyik legolcsóbb és legjobban sikerült gyémánt utánzattal, a strasszal (mondanom sem kell a strassz története is megér egy misét, főleg miután sztorija a közhiedelemmel ellentétben Párizsban kezdődik…)

Csupa-csupa izgalmas és szofisztikált megjelenése ellenére praktikus, funkcionális ékszert termel ez a periódus: chatelaine, szelence, vinaigrette, pomander, flastromtartó, stb…
Az előadás végére egy korabeli botrányos történetet tartogatok: Marie Antoinette és az a bizonyos gyémánt nyakék (mely hiszed vagy sem közvetve a francia forradalom kirobbanását okozta)….

Természetesen nem tudom megkerülni a történelmi háttér bemutatását, mert politikai (és gazdasági) elit nélkül nem igazán beszélhetnénk ékszerekről. Pl. megismerhettek olyan ékszer fajtát, mely konkrétan egy bizonyos királynőhöz köthető, aki azért készítette, hogy azt kegyenceinek ajándékozhassa köszönetképpen jószolgálatukért (nagyon ne hatódjatok meg, ez ugyanis az a fajta jószolgálat, ami másokat, de akár nemzeteket is porba döntött…)


Mit várhatsz a kurzustól?

Ez egy 4 órás előadás, ahol temérdek fotó kíséretében mutatom be a tárgyalt stílusokat.
Gyakorlati foglalkozás itt nem lesz, mondhatni ez egy „mindent a fülnek és szemnek” képzés.
Nagyon alaposan nézzük át az adott kor ékszereit, hogyan alakultak ki, milyen igény keltette őket életre, hogyan hatottak egymásra, stb.
Igazi ínyencségek kerülnek terítékre (pl. girandole, sévigne, aigrette, riviere, bouquet…), még az is előfordulhat, hogy most találkozol velük először.

Természetesen az ékszereket technikai értelemben is kitárgyaljuk (milyen eljárással készültek, hogyan és mivel vannak díszítve, ha köves ékszerről van szó beszélünk a foglalásról, etc.)
Összefoglalva egy jóhangulatú, élménydús délutánt ígérek, ahol a történelmi hű sztori éppen olyan jelentőséggel bír, mint az ékszer szakmai szempontok alapján történő elemzése.

Kinek ajánlom?

Mindenkinek, aki vonzódik az ékszerekhez és drágakövekhez.

Azoknak, akik alaposabban szeretnének megismerni egy-egy művészettörténeti stílust az ékszereken keresztül. Azoknak, akik kíváncsiak az adott éra leghíresebb ékszereire, ötvösremekeire, azok alkotóira, esetenként megrendelőire.
Azoknak, akik nem idegenkednek a pikáns sztoriktól, melyek egy-egy ékszer történetét körbelengik.

Mit hozz magaddal?

Magadat 🙂 A jegyzeteléshez szükséges eszközöket biztosítom.
Ezen kívül gondoskodom a kellő energia-utánpótlásról ásványvíz, kávé, tea, és aprósütemény formájában.

Mit tartalmaz az ár?

  • 4 órás képzést, kis csoportban (6-12 fő)
  • ásványvíz, kávé, tea , aprósütemény

Mikor lesz a következő előadás?

A következő előadás időpontja: 2020. 01. 30. (csütörtök) 16-20 óráig

Jelentkezési határidő: 2020. 01. 20.

Helyszín:

V. kerület, Astoria
(Részletek jelentkezés után e-mailben)

 

AJÁNDÉKUTALVÁNY

Ünnepek előtt állsz, születésnap közeleg, vagy csak egyszerűen szeretnéd kifejezni háládat és szeretetedet egy általad nagyrabecsült személynek?

Ajándékozz tudást!
Nálam a tudás megszerzéséhez élményeken és jó hangulaton keresztül vezet az út!

Ha szeretted vonzódik az ékszerekhez és drágakövekhez, lepd meg Ékszerről mindent workshoppal!

Öt egésznapos és három félnapos workshop közül választhatsz. Ha bizonytalan vagy, melyiknek is örülne leginkább, add kezébe a döntést! Ebben az esetben egy bianco kupont állítunk ki és ő maga választhatja ki a számára legvonzóbb kurzust.
Egy biztos, csak jó választás van, ha az Ékszerről mindent ajándékutalvány mellet teszed le a voksod!

 

Nem találtál a kérdésedre választ?
Írj bátran!

JELENTKEZÉS